Archívum

Az Aranyág Alapítvány az elsők között ismerte fel a nyilvánosság erejét a társadalmi felelősségvállalás felébresztésében, a jótékony adománygyűjtésben. Magyarországon ez volt az első nagy televíziós jótékonysági mozgalom, amely 1995 óta rendszeresen jelentkezett a képernyőkön, évente két alkalommal, anyák napján és karácsony előtt. A Magyar Televízió másfél évtizeden keresztül partner volt ebben a munkában.

Éppen ezért kevesen vannak, akik számára ne csengene ismerősen az „Aranyág” név, és bár az elmúlt években gomba módra szaporodtak a hasonló célú alapítványok, az Aranyág mégis évről-évre több tízmillió forintot gyűjt és ad tovább, jeléül annak, hogy töretlenül élvezi a támogatók bizalmát.

Most, húsvét után kedden kaptuk kézhez a Magyar Televízió intendánsának levelét, amelyben egyértelművé teszi, hogy az MTV ebben az évben nem vesz részt az Aranyág műsorának elkészítésében, közvetítésében. Levelét és válaszunkat az alábbiakban megtekintheti.

Az Aranyág Alapítvány kuratóriuma hálásan köszöni eddigi adományaikat és 1 %-os felajánlásaikat, amelynek köszönhetően minden évben több ezer gyermek gyógyítását segíthettük, hozzájárulhattunk egészséges fejlődésükhöz.

Kérjük, továbbra is járuljanak hozzá alapítványunk célkitűzéseink megvalósításához!

  Számlaszámunk: K&H 10200847-32414347-00000000

Kérjük, gondoljanak ránk a személyi jövedelemadó-bevallás időszakában is az
SZJA 1%-áról történő rendelkezésnél.

Adószámunk: 18075948-2-41

Aranyág Gála 2010 MTV1 Az Aranyág Alapítvány karácsonyfát állított az

Angyalok Erdejében

Dunapack Zrt támogatásával.

Köszönjük minden kedves támogatónknak, aki a helyszínen
 vagy más módon célkitűzéseink megvalósításához hozzájárult.

Jelentősebb támogatóink

KRAFT FOODS HUNGÁRIA Kft. immár tizenegyedik éve meghatározó szereplője a magyar édesiparnak. Az elmúlt 2001-2003 között kb. 35 millió forintos anyagi támogatást nyújtottak különböző egészségügyi célok megvalósításához.
A több éves felajánlással a Kft. az Aranyág Alapítvány eddigi legnagyobb támogatója.

 

A Pamas Hungary jelen megállapodás aláírásával vállalja, hogy a társaság által értékesített képeslapokat megvevő ügyfelek által befizetett díjból db/ 20.-Ft-ot, azaz Húsz forintot jótékonysági támogatás jogcímén az Aranyág Alapítvány részére megfizet.

Az elmúlt években a fent említetteken kívül az alábbi támogatók járultak még hozzá nagyobb összeggel a beteg gyermekek gyógyításához:A Sole-Mizo Zrt vállalja, hogy a társaság által forgalmazott Mizo tejek dobozán augusztus hónaptól öt hónapon keresztül megjelenteti az Aranyág Alapítvány logoját, számlaszámát és internetes elérhetőségét.A Kabaré 24    állandó helyet biztosít a kuratóriumi ülések megtartására.
Magyar Fogyasztó Platform (MFP)  Knowledgetainment − tudásmegosztás szórakoztató, élvezetes módon

A Magyar Fogyasztó Platform (MFP) a tudásmegosztás vállalata. A világban rengeteg az információ, amely a kommunikációs csatornák széles kínálatával, a gyors információáramlással mindenki számára elérhető. Valljuk, hogy a tudásmegosztás széles piacán csak az jut versenyelőnyhöz, aki a tartalmakat és információkat úgy gyűjti össze, hogy azok egymással újszerű, izgalmas kombinációt, használható tartalmat alkossanak, ezáltal élményt adva a befogadónak. A kombináció, amely újszerűen mutatja be a tudást: a rácsodálkozás élményével gazdagít.Az MFP 2007 óta szervez szakmai konferenciákat, 2009-től tematikus szaklapot is kiad. Érdeklődésének középpontjában – ahogy a neve is mutatja – a magyar fogyasztó áll, annak értékei, szokásai, választásai és változása.Az MFP csatornáin értékes tudásokat oszt meg, s ezeket élményszerűen, átélhetően juttatja el ahhoz a közösséghez, amelynek maga is alkotó része. Az MFP nem a megmondás és kinyilatkoztatás, hanem a párbeszéd, a kérdések és a „már ma” hasznosítható ismeretek tere. Kapcsolatok kezdeményezője és részese azért, hogy a márkaközösség tagjai valamennyien nyertesnek érezzék magukat. Nyitott rendszer, amely igényli, értékeli és kezdeményezi az együttműködést. A széles értelemben vett márkaközösség tagjai teremtik tartalmát, amikor élvezetes előadásokat tartanak, cikkeket írnak. Átélhetően osztják meg a tudást, s egyben maguk is befogadói lesznek az alkotó gondolatoknak; felhasználói a különleges adatoknak; építői és élvezői a tartalmas kapcsolatoknak; részesei a szakmai közéletnek.www.magyarfogyaszto.hu

B a n k á r  M u l a t ó 

Korábban jelentős támogatóink voltak:

HENKEL Magyarország Kft. 1998–tól kezdve támogatja jelentős összegekkel alapítványunkat, rajta keresztül a magyar gyermekegészségügyet, beteg gyermekeket. Eddigi természetbeni adományainak (tisztítószerek, mosószerek) és pénzbeli támogatásainak teljes összege több, mint 30 millió forint. A természetbeni adományokkal kórházak gyermekosztályait, beteg és hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó nevelő intézményeket támogattak az alapítvány közvetítésével.

Tesco-Globál Áruházak Rt. az Év Támogatottja 2004 program keretein belül 20 millió forintot juttat el az alapítványon keresztül a gyermekintézményeknek. A tavalyi évben hagyományteremtő céllal útjára indított kezdeményezés során nyújtott támogatást a hipermarket vásárlói és munkatársai is kiegészíthetik, s így személyesen segíthetik a beteg gyerekeket.

Az Év Támogatottja program nem csupán az adományozott összeg nagysága, hanem a segítség módja miatt is különleges: idén második alkalommal a Tesco kiválasztott egy olyan szervezetet, amely országos hálózattal rendelkezik, s számos, beteg gyermekkel foglalkozó intézménnyel áll kapcsolatban. Így a Tesco adománya idén az Aranyág Alapítványon keresztül jut el ezúttal 9 város 13 intézményébe, s segít beteg gyermekek ezrein.

A program során eddig Budapesten a XV. kerületi Önkorm. Egyesített Szociális Intézmény Fejlesztő Gondozó Központja (1 640 000,-Ft), Szombathelyen a Vas Megye és Szombathely Markusovszky Kh. Csecsemő- és Gyermekosztálya (1 500 000,-Ft) és a Johanneum Evangélikus Diakóniai Központ Fogyatékosok Otthona (1 100 000,-Ft), Nyíregyházán a Szabolcs-Szatm-Bereg M. Önk. „Jósa András” Kórház I. és II. számú Gyermekosztálya (össz. 2 000 000,-Ft) és Miskolcon az Őszi Napsugár Otthon Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (500 000,-Ft), a Diósgyőri Lakásotthonok (500 000,-Ft) valamint a Csilla Bárónő Szeretetotthon (1 384 000,-Ft) vehették át az adományokat.

Magyar Posta Rt.
Matáv Rt
Oracle Hungary Kft.
Ferrero Magyarország Kft.
ABBOTTLaboratories Magyarország Kft.
Matáv Kábel TV
Waberer’s CsoportOlympus Hungary Kft.
Novotron Csoport
Salus Kft.Budmil Rt.
McCann-Erickson Budapest
Provident Pénzügyi Rt.
Tibbett & Britten Hungária Kft.
Sanoma Budapest Kiadói Rt